Night Flight

Night Flight

05.31. hétfő 16:00 - 18:00
Moszkva tér

A táncosok a Moszkva térre mennek ki, hogy ott meglepetésszerűen kezdjenek egy rövid performaszba, közelebb hozva az emberekhez a kultúrát, a kortás táncot, egy ilyen váratlan helyen, és időben. A performansz kortárs táncon alapul, melynek során a balett technikán keresztül, a jazz táncig, és főként improvizációt igénybe véve sokféle technikát használnak. Különböző helyzetekre, érzésekre épülő „történeteknek” lehetünk szemtanúi, melyek során nagy szerepet kap a humor is. Az előadás során a táncosok megszüntetik a hagyományos színpad – nézőtér közötti kapcsolatot, hogy a helyét átvegye egy sokkal interaktívabb előadásforma, a nézőket  ezáltal sokkal közelebb hozva a tánchoz. Itt ők is önkéntelenül is részévé vállnak az eseményeknek, ezáltal személyesebb élmény számukra is az „előadás”.

A PR-Evolution Dance Company – t 2003 – ban alapította meg Kun Attila. 2009 – tól azonban ő a Bazeli Baletthez szerződött, így a társulat irányítását Nemes Zsófia vállalta át, aki egyben alkotóként is bemutatkozott a nagyközönségnek. Az előadások továbbra is hűen követik az alapító által megkezdett utat, őrizve az érték teremtő, újító szellemiséget, és a magas szintű tánctechnikát.

Czveiber Barbara
06-70-600-6066
prevolutiondancecompany@gmail.com

Támogatók: OKM, Művész Mozi


Szervező:

Ismertető: További információ a szervezőről »

Kedvenceidet like-olhatod a facebookon:
Itt mindenki talál magának programot

OK