Keresett kifejezés: KÃZÃSSÃG=kategoria
Találatok száma: 92 db Vissza a főoldalra »
Tükörben a Világ Kiállítás és kísérőprogramjai
04.14. szerda
Iparművészeti Múzeum
1091, Budapest, Üllői út 33-37.
IDŐPONTVÁLTOZÁS! a tárlat május 30-ig megtekinthető!
A Tükörben a Világ csapat a Zöld Fiatalok Egyesületének és a Cellux Csoport tagjainak közösen készített kiállítását mutatja be. "Célunk az idősebb és fiatalabb generációk figyelmének ráirányítása korunk globális társadalmi és környezeti kihívásaira. Üzenetünk, hogy az ember cselekvő lény, aki a szűkebb, tágabb világ történéseinek nem passzív elszenvedője, hanem kreatív alakítója. Keressük annak lehetőségeit, hogy hogyan élhetünk etikus, fenntartható és harmonikus módon."
Tovább »
Roham Galéria megnyitó a ROHAM 3D kiállítással
04.17. szombat 19:00
Roham Galéria
Budapest, VIII. kerület, Vas u. 16.
A Roham Magazin április 17-én új hajtást sarjaszt s egy saját galériával nyit teret a kortárs művészeknek. A létesítmény célja, hogy informális diszkussziót kezdeményezzen művészek és művészeti ágak között. Egy hely, ahol összekapcsolódhat a képzőművészet, a zene és az irodalom.
A megnyitón a Roham grafikus csapatán kívül olyan alkotók is bemutatkoznak, akik még közösen nem állítottak ki a Rohammal, viszont szellemiségükben szorosan hozzájuk rendelhetők. A befogadók street arttal, fotóval, videóval, objektekkel és installációkkal szembesülhetnek.
Tovább »
Kirakat- Szépségverseny a Rákóczi úton és a Kossuth Lajos utcában
04.20. kedd
Blaha Lujza tér-Kossuth L. u. 1.
A kirakatversenyt abból a célból rendeztük meg, hogy a város egyik főutcáján helyet foglaló boltosok figyelmét kicsit ráirányítsuk arra, hogy a kirakat mennyire fontos része az üzleti szempontokon túl az utcaképnek, mely ezáltal hatással van az arra járó emberek hangulatára is. Szeretnénk összefogásra ösztönözni őket, ugyanakkor a közvélemény figyelmét is ráirányítani, a kirakatotok szerepére az út megújulásában. Tovább »
„Budapest Kirakat” Társadalmi Várostükör Kirakat ötletpályázat alkotók számára
04.25. vasárnap
Liszt Ferenc tér - Andrássy út sarka
Írók Boltja
Budapest egy nagy forgó metropolisz, ahol a pezsgő városi élet számos örömnek, egyedi értéknek és problémának is forrása. A városi tér több dimenziós. A fizikai környezet, számos új és régi érték jellemzi, ugyanakkor a használatából eredő konfliktusok is áthatják. A társadalmi közeget a városlakók összetétele, a különböző kultúrák és hagyományok egymás mellett élése, színes kavalkádja teszi széppé és egyben igen bonyolulttá is.
Ez a furcsa, összetett egyveleg minden fővárosi számára máshogy képeződik le. Vannak, akik a dugókat és a szennyezett levegőt átkozzák naphosszat, míg mások régi török fürdőkben, vagy hangulatos belvárosi kávézókban ábrándoznak a város újra felfedezett alternatív helyeiről, szép fekvéséről és különleges atomszférájáról.
Máshogy látjuk, van, amit mások nélkül nem is látunk belőle. A Budapest Kirakat segít látni és láttatni, ha megérint, további párbeszédre ösztönöz. Tovább »
Első Nemzetközi Térmenedzsment Konferencia
04.29. csütörtök 09:00
- 17:00
VAM Design Center
1061 Budapest, Király utca 26.
Az esemény hasznos ismereteket kínál, mind az önkormányzati, állami és magán projektgazdáknak, befektetőknek és fenntartóknak, a fejlesztésekben érintett helyi kereskedőknek, gazdasági társaságoknak, civil és szakmai szervezeteknek, melyek az idegenforgalom, kultúra, rekreáció, vagy a városfejlesztés bármely érintett szakterületén tevékenykednek. Tovább »
The Paid Holiday: The Midnight Spy-Az Éjféli Kém Színház & Koncert
04.29. csütörtök 20:00
TEMI Fővárosi Művelődési Háza,
1119 Budapest, Fehérvári út 47.
„Az Éjféli Kém- zene & színház” előadásban különleges ötvözetben jelennek meg a színházi és a zenei performance elemei. Az előadás történéseit egy szürrealista álom hatja át, mely az előadást is ihlette, emiatt hangulata részben szimbolikus, részben szürreális.
Tovább »
05.01. szombat
Szondi utca, Ferenc körút , Rákóczi út
A program helyszínei az éppen felújítás alatt lévő épületek homlokzata, és környékük. A cél olyan vizuális tartalmak megjelenítése az állványzatokat borító hálókon, amelyek az azt nap mint nap látók szívéhez közel állnak valamilyen formában – a városlakók alternatív óriásplakátja; játékos kommunikációs terep, ami színesíti a város képét. A program első hetében internetes, illetve utcai közvéleménykutatással dönthető el, hogy milyen tartalmak kerüljenek fel a hálókra, amelyet a következő héten a szervezőcsapat felhímezne fel a kijelölt helyekre. Tovább »
„Hídtörténetek – a Lánchíd” című kiállítás
05.01. szombat
Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum
1146 Budapest, Városligeti krt. 11
Epizódok a Lánchíd építésének történetéből: korabeli pályázati tervek, városképek, metszetek és a Lánchíd 1: 200 léptékű modelljének bemutatása. A kiállítás egyben tisztelgés a 150 éve elhunyt Széchenyi István emléke előtt.
Tovább »
Budapest Code
05.01. szombat
különböző helyszínek
A Budapest Code, a Da Vinci kód mintájára felépített, izgalmas, kalandokkal teli interaktív, városismertető játék. A résztvevők rejtvényeket kapnak, amelyeket megfejtve juthatnak el egy –egy olyan helyszínre, ahol további feladatokat kell megoldaniuk. A végén, amennyiben sikerült minden rejtvényt megfejteni, be kell küldeniük a végső megoldást, azaz Budapest Code-ját. A helyesen válaszolók oklevelet kapnak és értékes nyereményeket sorsolunk ki!
Mi a mindennapok Budapestjét mutatjuk be az érdeklődőknek, a város egyedi, megismételhetetlen és állandóan változó arcait. Tovább »
Játszótér és családújraépítő program
05.01. szombat
Játszótér
Bp. IV.,Tél-Kassai-Nyár-Erzsébet u. által határolt játszótér Tél-Erzsébet u. sarok
1983/84-ben két nyolc méteres vitorláshajó mászóka épült ezen a játszótéren, közösségi munkával. Ugyanekkor a Magyar Hirdető adományozott egy hirdetőoszlopot a játszótérre. A hirdetőoszlop megvédett egy facsemetét a kitöréstől, a fa ma 33 éves. Ám - mert alumínium lemezből készült-, a fémgyűjtők áldozata lett 2007-ben. Most, 2010-ben újraépítjük a hirdetőoszlopot, lopásálló anyagból közösségi munkában, és a 10 éves Családmúzeum „Válás Elleni Védőoltást” ad ingyenesen a hirdetőoszlopnál, május 1-től 31-ig. A védőoltás azért nagyon hasznos, mert budapesten kb. 0,5 millió elvált ember van! (Magyarországon kb. 2,5 millió!) Tudatjuk, hogy a válást (kapcsolati zavart) egy computer vírushoz hasonló „érzelmi vírus” okozza, és van vírusírtónk! A Családmúzeum célja: - életbevágó gyerekérdek! - hozott anyagból „elég jó családot” kovácsolni, önsegítő gyorskezeléssel. Tovább »
Összművészeti Találkozó TELE VIRSLIvel!
05.01. szombat
Móricz Zsigmond Körtér
Egész napos művésztalálkozó, minden művészeti területről.
Kreatív installációk a tér különböző pontjain.
Fiatal tehetségek bemutatkozása, különböző szakterületek által.
Lokálpatrióták által.
Tovább »
Urbifon (Budapest Hangjai)
05.01. szombat
Budapest utcái ill. a Radio Q 99.5 stúdiói
1. szervezett séta Budapesten, egy vak fiatalember társaságában, akivel a Rádió munkatársai és az érdeklődők hangokat gyűjtenek: elkészül az URBIFON gyűjtemény.
2 a séta során gyűjtött hangok alapján több fordulós élő rádiós kvízműsor sugárzása, Budapest vonatkozású nyereményekkel, URBIFON kvíz címmel
3. a sétából készült rádióműsor sugárzása, ill. az URBIFON hanggyűjtemény hozzáférhetővé tétele az interneten
Tovább »
FOLYTASSA, PESTI NŐ!
05.01. szombat
Pontos időpontok és programok 2010. április 24-től érhetőek el a www.bkik.hu honlapról !
A Programok célja a PESTI NŐ fogalom, kifejezés, életérzés újrapozicionálása.
A PESTI NŐ nem földrajzi helyzet! Stílusérték és minőség, rapszódia, szeszély, öröm!
A PESTI NŐ kifejezés a nagykörúttal egyidős. Története több mint száz éve kezdődött, de az „utczára csak kénytelenségből lépő”, az „S” fűző szorításában formálódott pesti nő az idők folyamán fogalommá lett – divat szimbólummá!
Tovább »
Turistafutás Budapesten
05.01. szombat
Budapest, azon belül a turisztikai látványosságok környéke
A program városnéző futás Budapesten. A honlapon szereplő útvonalakhoz/útvonal témákhoz jelentkezhetnek a futók, egyedül vagy kissebb csoportban. Az útvonalat a két kísérő futóval teljesítik, akik az útvonalon végigvezetik őket, illetve az útvonalon található látnivalókról, érdekességekről rövidebb-hosszabb tájékoztatót adnak magyarul, de igény szerint akár angolul is.
A program az Urbitális Majális ideje alatt több konkrét időpont a részvevőkkel rugalmasan egyeztetve, akár az Urbitális Majális más rendezvényeivel összekötve valósulna meg.
Tovább »
Éleszd fel tested és tudatod – reggeli taiji a Margitszigeten
05.01. szombat 06:00
- 05.31. hétfő 07:30
Margitsziget
Találkozó: Margitsziget, Margit híd felőli bejárat, minden szerda és csütörtök reggel 6.00-7.30
A Taiji a természetes energiára támaszkodó mozgásművészet, így a gyakorláshoz a természet a legjobb helyszín. A taiji edzések helyszíneként a Margitszigetet választottuk, mert Buda és Pest között, a Duna által határolt gyönyörű természeti övezetben van.
A taiji gyakorlása során tanulóink másfél – két órát tölthetnek el egészségük érdekében egy Budapesten is kiemelkedőnek számító természeti közegben.
A program bárki számára – kortól és egészségi állapottól függetlenül – gyakorolható, aki kisétál a Margitszigetre.
Tovább »
VÁNDORISTENEK c. eseményszínház május 1, 2, 3.
05.01. szombat 20:00
- 05.03. hétfő 00:00
VII. Akárcfa u. 51. Fogasház és környéke
érdeklődni a Sirályban lehet
Improvizációra épülő eseményszínház, vándorprodukció, melyben budapesti lakásokat, romházakat, parkokat, köztereket használunk helyszínül, és a – minden estén változó – történet kifejezetetten a pesti életről és a város lakóiról szól. Az alkotók: szerző/rendező: Kárpáti Péter. A színészek: Nagy Zsolt, Mucsi Zoltán, Derzsi János, Láng Annamária, Bánki Gergő és még sokan mások.
Tovább »
Köztéri filmvetítés
05.01. szombat 20:30
VII. kerület Klauzál tér
Az Urbitális Majális ideji témájához kapcsolódva Incze Ágnes I love Budapest című filmjét vetítjük. Tovább »
Óbuda Napja
05.02. vasárnap
Óbudán a Fő téren és Csillaghegyen a Mátyás király úton, valamint egyéb helyszíneken
Koncertek:
QUIMBY
HOT JAZZ BAND
ALMA EGYÜTTES
MUZSIKÁS EGYÜTTES
Töltse ezt a napot Óbudán családjával, barátaival, mert koncertjeink mellett egész napos gyerek és felnőtt programokat kínálunk.
Helyszínek:
Óbuda, Fő tér
Csillaghegy, Mátyás király út
és egyéb helyszíneken.
További információk: www.obudanapja.hu
Tovább »
4-es metró nyílt nap
05.02. vasárnap
Az épülő 4-es metró 2 állomása
A program folyamán az érdeklődők szakmai vezetés mellett sisakos, gumicsizmás látogatást tehetnek az épülő 4-es metró két állomásán. A pontos helyszín legyen meglepetés! Bővebb információt honlapunkon találhat. Tovább »
„Vallott nekem a Nyulak szigete…” Helytörténeti kincskereső séta és játék a Margitszigeten 2010. május 2., 16., 30.
A víztoronyban kapott feladatlapok segítségével az érdeklődők egyénileg barangolják be a szigetet, kutatják fel az épületeket és emlékeket, és oldhatják meg a feladványokat. Megfejtésként egy épület, ember, érzés stb. bukkan elő. Az így keletkezett szavak felhasználásával ódát írunk a Margitszigethez, a gyermekeket pedig egy óriás méretű alkotás közös megrajzolásra bíztatjuk. Ez nem verseny, hanem játék, így mindenki egy apró ajándékot kap. A felfedezést segíti a víztoronyban látható állandó kiállítás a Margitsziget történetéről. Ezeken a napokon 12.00, 14.00 és 16.00 órakor tárlatvezetést is tartunk.
(A játék ingyenes, a víztorony látogatása 300/200 Ft, tárlatvezetéssel 400/300 Ft) Tovább »
InterCult ArtCourt - Merlin
05.03. hétfő
Merlin Színház
Az itt élő külföldieket sok színben fel lehet tüntetni, mi arra vállalkozunk, hogy megmutassuk ezt a sokszínűséget, méghozzá a legszebb oldalait: azokat a megbúvó tehetségeket, akik idegen gyökerekből táplálkoznak, mégis Budapestből merítik az ihletet.
Tovább »
Tajtékos Kedd május 4. 11. 18. 25.
05.04. kedd
Könyvtár Klub Treffort Kert
Múzeum Krt. 4.
Program
Május 4: Budafolk
A Budafolk az egyik legfolkosabb zenekarunk, de a népzenét olyan kreatívan pakolásszák, hogy egy az érdeklődést végig fenntartó jó műsort adnak elő.
Május 11: Club Era
A csűrdöngölős világzene legaktívabb képviselői egyre többet kacsintanak európa más országai felé, de igazán otthon aKönyvtár Klubban vannak.
Május 18: TükeZoo + Takács Eszter
A TükeZoo a szintén pécsi Takács Eszterrel most megmutatja, hogy mi az amit mi pesten csak tőlük tudhatunk meg.
http://www.myspace.com/tukezoo
Május 25: Técsői Banda
Kedvenc Bácsijaink, a Técsői Banda Ukrajnából!Tovább »
05.05. szerda
K.A.S. Galéria, 1056. Bp., Váci utca 36.
Tarr Annamária 2009-ben végzett a MKE intermedia szakán. Elsősorban archaikus fotográfiával és festészettel foglalkozik. „Az archaikus technika azért fontos számomra, mert a mai digitális világban egyre kevesebben foglalkoznak a hagyományos értékekkel. Nincs jövő múlt nélkül! Múltunkból épül jelenünk!”
Tovább »
Language exchange club Polyglot május 5, május 13, május 19, május 27
05.05. szerda
VilágCsücsök
1132 Budapest, Váci út 50. (2-es kapucsengő)
„Miénk itt a Tér!”- interkulturális családi program, egy színesebb hétköznapért
05.05. szerda 14:00
- 19:00
Erzsébetváros- Lövölde tér
Olyan kulturális rendezvényre hívjuk meg, elsősorban az Erzsébetvárosi és Terézvárosi embereket, ahol nem csupán a Másik elfogadása, hanem az Egymással való örömteli együttlét a cél. Együtt alkotunk „repülő torzonborzokat”, fűszerképeket és óriás plakátot, együtt zenélünk és táncolunk, életvezetésről és a születés méltóságáról beszélgetünk avatott szakemberekkel. A „Hello Világ!” gyermek képzőművészeti pályázat megnyitója. Vendégek: Születés Hete Közhasznú Egyesület, Ethnosound Világzenei hangszerek, Madárdal zenekar, Hunza Spa/ Kristálysóbarlang.Mindez egy „színes” hétköznapon! Az esemény egyben a Születés Hete Fesztivál része is.
Mi a tájépítészet? Kik azok a tájépítészek és mit csinálnak? Valószínűleg igen kevesen tudnak ma Magyarországon erre a kérdésre válaszolni. A sokaknak üzenjük: most megtudhatják. Mert elmondjuk. Mégpedig sok budapesti és vidéki példán keresztül az elmúlt 10 év legjelentősebb tájépítészeti alkotásait bemutatva. Több mint 130 db óriásmolinó, 16 magánkert, 51 közösségi tér, 11 települési táj, 8 regionális munka, 16 folyamatban lévő tájépítészeti munka, 6 tájművészeti projekt, 12 tájépítészeti kutatás, 25 díjazott alkotás bemutatása, 2 teljes szakmai nap, összesen 25 előadás, 13 egyéb installáció (videók, vetített fotósorozatok, animációk, multimédiás cd), Alkotói idegenvezetés 14 budapesti helyszínen a májusi hétvégéken, Budapesten megvalósult tereken, parkokban, Több mint 40 alkotócsoport a kiállítók között az ország minden tájáról. Tovább »
TEMETŐ, ahol randevúra várunk
05.07. péntek 20:00
Fiumei úti Sírkert
A temetőkben nem csak emlékezni lehet, hanem sétálni, találkozni, akár randevúzni is. Mindemellett mernünk kellene változtatni a halálhoz, a temetkezéshez, a halotti szokásainkhoz való viszonyunkon is. Így hát az egyik legcsendesebb napszakban az egyik legcsendesebb helyen Angyal Eleonóra kegyeleti szakértővel és dr. Németh Erzsébet szociálpszichiológussal beszélgetünk arról, amiről manapság a legkevesebb szót ejtjük… Ugyanekkor és ugyanitt esti idegenvezetés a kegyeleti múzeumban és előadás a hazai temetőkről egy tájépítész szemével. Tovább »
„Az alkalmazkodás mesterei” játékos állatbemutató a Sas-hegyen 2010. május 8-án 10.00, 12.00, 14.00 és 16.00 órai kezdettel
05.08. szombat
Sas-hegyi Látogatóközpont és tanösvény
1112 Budapest, Tájék u. 26. Megközelítés: Bp., Urániától induló 8-as autóbusszal a Korompai utcáig, vagy a Moszkva térről az 59-es villamossal a Farkasréti temetőig.
A városokba, parkokba beköltözött kisragadozókkal a gyerekek testközelből ismerkedhetnek, hiszen az együtt töltött időt szelíd nyest, görény és egyéb kisállatok jelenlétével tesszük színesebbé. Megfigyelhetik az állatok mozgását, táplálkozását, külső jellegzetességeit, melyek alapján a gyerekek később is azonosítani tudják az adott állatfajt.
Az állatbemutató mellett óránként szakvezetéses séta indul a hegyen körbevezető tanösvényen, ahonnan csodálatos budapesti körpanorámában gyönyörködhetünk, s közben megcsodálhatjuk az éppen virágzó csikófarkat, István király szegfűt, árvalányhajakat.
Részvételi díj: felnőtt: 700 Ft, kedvezményes: 400 Ft Tovább »
Nekem 8!
05.08. szombat
Kálvária tér
VIII. kerület
Roma kultúrával kapcsolatban Élő könyvtár szervezése a Kálvária téren (ld Bánki-fesztivál, http://www.tekerjatora.hu/hu/eloadas/kerekasztalbesz)
Zenei programok (Parnograszt és Roots Kompakt; Slam poetry Budapest, stb.)
* Roma hiphop verseny (Ponczók „Gipsy” Béla)
* A budapesti romák életmódjával és szociokulturális helyzetével kapcsolatos dialógusok / kerekasztalok szervezése a Városi Színházban.
05.08. szombat
Greguss Galéria
1123 Bp. Greguss u. 10.
„ZÖLDÜLJ!” - utcazöldítő akció a Greguss utcában, avatás: május 8.
„ZÖLD KÉPEK” - képzőművészeti kiállítás a Greguss Galériában, megnyitó: május 8. 18 óra, látogatható május 27-ig, nyitva csütörtökönként 16-19, szombatonként 11-14 óráig.
„BUDAPEST” - Völgyes Valéria fotókiállítása a 12. kerületi Polgármesteri Hivatalban, május 3-29, látogatható ügyfélfogadási időben.
„SZOBANÖVÉNY CSERE-BERE NAPOK” – a Greguss Galériában, május 22-23-24. 10-16 óráig.
Tovább »
Miénk a Duna-part – köz(ös)tereink és közügyeink Budapest XXII. kerületében
05.08. szombat 09:17
Állandó helyszín: Lovarda (az M0 déli oldalán, a Dunapart u. folytatásában)
Budafok-Tétény (a főváros XXII. kerülete) a Duna-part mentén húzódik, közlekedési adottságai miatt és a Duna-part elhanyagoltsága miatt azonban a kerületi lakosságtól nagyrészt elszigetelt terület. A rendezvény célja, hogy felhívja a figyelmet a Duna-part szépségére, természeti vonzerejére, fejlesztési szükségességére, és bemutassa annak értékeit. A kerületi civil szervezetek összefogásával szervezzük meg a programot a tavalyi sikeres rendezvény folytatásaként. Több száz érdeklődőt várunk.
Tovább »
Tájékoztatás a hirtelen szívhalálon átesett beteg számára
05.08. szombat 10:00
Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet
1097 Budapest, Haller u. 29.
A program egész napos. A program a hirtelen szívhalálon átesett betegek és hozzátartozóik számára ad tájékoztatást. Komplex képet ad betegségükről. Általános információt kapnak hogy hogyan éljenek együtt a cardioverter defibrilátorral. Megtanítjuk a hozzátartozókat mit tegyenek akkor ha nincs a közelben orvosi segítség, az alapszintü újraélesztés szabályaira amit gyakorolhatnak. Illetve hasonló korú és betegségű társaikkal megbeszélhetik tapasztalataikat. Tovább »
Nyitott Udvar - közösségi bolhapiac
05.08. szombat 10:00
- 14:00
1093.Pipa utca 4.
1093.Pipa utca 4.
Május 8-án 10.00- 14.00 között, a IX. kerületi Pipa utca 4. szám, társasház udvarán közösségi bolhapiacot szervezünk. A lakók megnyitják a ház kapuit és saját maguk által készített-összegyűjtött tárgyaikat teszik ki portékának Az idelátogató érdeklődők nem csak rég elfeledett lim-lomok között keresgélhetnek, de megcsodálhatják az udvar szépségét és megismerkedhetnek a lakókkal. A piacon befolyt összegből a ház növényeket vásárol, és a Gang Csapat segítségével zöldebbé varázsolja a belső teret. "Varázsoljunk kerteket Budapest udvaraira!"
Tovább »
Budapesti Vándor Révész Kórusfesztivál
05.08. szombat 15:30
- 05.09. vasárnap 11:00
Budapest több pontján, illetve Rózsák teri templomban, 9-én 11.00-kor az Erzsébetvárosi Közösségi házban
VII. ker. Rózsák tere, Wesselényi u. 17.
4-5 amatőr kórus részvételével kórusfesztivál Budapest különböző helyszínein. A résztvevők egyházi és világi művekkel, és térzenével mérik össze tudásukat. A kórusok a fesztivál versenydarabjait a Szent Margit Gimnázium dísztermében adják elő, majd a koncertek szabadtéren folytatódnak. A második napon egyházi művek előadásával alakul ki a végeredmény, melynek helyszíne a 7. kerületi Rózsák terén található templom. A nézők szavazhatnak a kedvenc produkcióra.
Tovább »
Éjszakai Táncház
05.08. szombat 22:00
- 05.09. vasárnap 06:00
TEMI Fővárosi Művelődési Háza
1119 Budapest, Fehérvári út 47.
Művelődési házunk sikeresen működő táncházi zenekarainak közreműködésével szeretnénk éjszakai találkozót tartani, amikor a fiatal és középkorú közönség minden táncfajtát több különböző teremben, egyszerre gyakorolhat. Nemcsak táncolásra lesz lehetőség, hanem népi énektanítást és hangszerbemutatót is tartunk, a színházterem zsöllyéiben pedig népi együttesek koncertjét hallgathatják meg az érdeklődők. Táncházaink állandó 100-100 fős közönséggel rendelkeznek, így elsősorban ezt a réteget szeretnénk meglepni a rendhagyó éjszakai programmal.
Tovább »
VARÁZSLATOS ERDŐ - Harmónia Budapesten az Együtt Utazókkal
05.09. vasárnap 10:18
Budapest, IX. kerület, Ferencvárosi kiserdő
Harmóniában élni Budapesten - szerinted lehetséges? Nyitott szemmel és szívvel olyan helyeken lelhetsz kincsekre, inspirációra és örömre, ahol nem is számítasz rá! Május 9-edikén a ferencvárosi kiserdő Varázslatos Erdővé változik, hiszen birtokba veszik az Együtt Utazók! Amit kínálunk: programok, foglalkozások a kreativitás és a tudatosság jegyében - avagy művészet, önismeret, játék és beszélgetés minden korosztálynak. Ismerjük meg egymást és találjuk ki együtt, hogyan tehetjük harmonikusabbá városunkat és önmagunkat!
Tovább »
Pestszentimre legszebb kirakatát keressük!
05.10. hétfő
Pestszentimre, Nemes utca
Keressük Pestszentimre legszebb utcai kirakatát. A kirakatversennyel célunk, hogy a hely lakosságot és a vállalkozókat is egyaránt felrázzuk. Minimális költségből egy olyan eseményt szervezünk, amely nemcsak a helyiek összefogására, hanem a vásárlók felrázására, a helyi identitás erősítésére is alkalmas a multi áruházakkal szemben! Tovább »
Virtuális Budapest fotókiállítás
05.10. hétfő
www.fmhnet.hu
Olyan virtuális fotókiállítást szeretnénk létrehozni, amelyben megtestesülhetnek a világ egyik legszebb fővárosának szépségei és árnyoldalai. Kiállítóink közé várjuk mindazokat, akik egészen más megvilágításban, szinte extrém módon közelítik meg Budapest arcát.Lehet az akár egy-egy portré, lehet egy absztrakt kép, amely Budapestet jelenti neked. Célközönségünk az utca embere. Ajánlásunk különleges képeket kedvelőknek, egyedi fénykép-rajongóknak, Budapest imádóknak, kíváncsi természetűeknek szól. Célunk, hogy minél több emberrel megismertessük fővárosunk szépségeit, árnyoldalait, gyengeségeit, erősségeit e program keretében. Elképzelésünk szerint a látogatót bevezetjük fővárosunk vérkeringésébe, olyan titkokat osztunk meg vele, amelyekről talán sejtelme sem volt. Hogy Budapest feltárulkozhasson előttünk, képein keresztül titkaiba avasson minket. Amilyennek még sosem láttuk.Tovább »
Orvosok a zenében
05.12. szerda 17:00
Békeháza
Budapest, 1062 Bajza u. 54.
Mi orvosok gyógyítunk, kutatunk és oktatunk. Mellette azonban zenélünk mindenkinek. Mert nemcsak hivatásunk az, hogy az emberekkel, mint orvosok foglalkozzunk, hanem örömet is adjunk, hogy szórakoztassunk őket.
Tovább »
Pesti Esti Grill
05.13. csütörtök 18:00
- 05.20. csütörtök 18:00
Feneketlen tó
IDŐPONT és HELYSZÍNVÁLTOZÁS! Városi köztereken össznépi sütögetés zenével, rögtönzött és tervezett programokkal, jókedvvel megspékelve, két alkalommal, május 13-án (új időpont) a Feneketlen tónál és május 20-án is a Feneketlen tónál (nem a Nemzeti Múzeumnál) este 6-tól.
Tovább »
SzemFüles Fesztivál 2.
05.13. csütörtök 20:00
West-Balkán
1065 Bp., Nyugati tér 1-2.
A zord tél után beköszöntő tavasz, érzékeinket finom illatokkal, vidám színekkel, lágy szellővel kényezteti, és ne feledkezzünk meg a hangokról, mint például a madárcsicsergésről, mely fülünknek kedveskedik.
Május 13-án közös ünneplésre invitálunk mindenkit, hogy együtt tisztelegjünk tánccal és énekléssel az újjászületés évszaka előtt, hogy fülünk, szemünk, szívünk is megkapja, amire igazán vágyik.
A lassan már hagyományt teremtő SzemFüles Fesztivál idén a város szívében nemrég megnyílt új West-Balkán teraszos, a Nyugati órájával egy magasságban fellelhető fészkébe költözik.
Tovább »
Országos Ifjúsági Sajtófesztivál
05.14. péntek 10:00
Millenáris Park Fogadó
A fiatal újságírók legnagyobb éves seregszemléjének számító Országos Ifjúsági Sajtófesztiválra 1600 ifjú újságírót és rádióst várunk szerte az országból. A fesztivál megrendezésének célja a fiatalok képzése, szórakoztatása, és újságírói munkájuk jutalmazása is. Ekkor adjuk át a DUE Országos Diákmédia Pályázat nyerteseinek járó kitüntetéseket, díjakat is. Minden évben megtiszteli rendezvényünket számos ismert művész, tudós, médiaszakember. Meghívjuk az újságíró szakma kiválóságait, az országos televíziók és rádiók sztárjait. A diákok találkozhatnak kedvenceikkel, híres énekesekkel, művészekkel, élsportolókkal. Rendezvényünk 3 „csatornán”, helyszínen zajlik, de a fő programelemeket a központi nagyszínpadra szervezzük. Mindhárom területnek külön programcsomagot állítunk össze, melyek a Sajtófesztivál második részében „egy csatornává” olvadnak össze, mind tartalmilag, mind látványban.. A fesztivált sok-sok meglepetéssel, kulturális kísérőprogramokkal és ajándékokkal tesszük még vonzóbbá.
Tovább »
Gerillakertészkedés
05.14. péntek 16:00
- 05.15. szombat 00:00
Nyugati pályaudvar és Moszkva tér
Május 14. 16:00-tól és május 15. 11:00-tól
A program célja Budapest élhetőbbé tétele a közterek kivirágoztatásával.
A Gerillakertészkedés során a Nyugati pályaudvar és a Moszkva tér üres, elhagyatott virágosládáit fogjuk kitisztítani, rendbe tenni és virágokkal benépesíteni, amivel célunk a forgalmas közterek felfrissítése és az általános hangulatjavítás.
Tovább »
MŰHELY, ahol most együtt alkotunk - Grafikus- és festőműhely látogatás
05.14. péntek 17:00
IX. ker. Lónyay utca 34. – találkozás a ház előtt
Kiss Zoltán, grafikus vezeti körbe az érdeklődőket az Art9 Egyesület műhelyében, kötetlen beszélgetés során fény derülhet műhelytitkokra, bor és pogi mellett közösen életre hívunk egy festményt is. A létszám limitált – 20 fő – így a programra előzetes regisztráció szükséges. A 7ed7@studmet.hu e-mail címre várjuk mindazok jelentkezését, akik kedvét lelik a művészetekben és szeretnének egy nem hétköznapi élményt szerezni maguknak egy nem hétköznapi helyen. Tovább »
Pecha Kucha Night Budapest vol. 18
05.14. péntek 20:00
Trafó – Kortárs Művészetek Háza
1094 Budapest Liliom u. 41.
Egy este, ahol mellébeszélésnek nincs helye (ideje). A Japánból indult fergeteges építész-designer előadói est egy nyílt fórum, ahol fiatal építészek, tervezők, alkotók mutatkoznak be széles közönség előtt.
A Pecha Kucha Night sikerének kulcsa az este egyetlen szabályában rejlik: minden előadó csak 20 képet vetíthet, mindegyiket 20-20 másodpercig. Ez a szabály amilyen egyszerű, olyannyira nagyszerű: segítségével pörgős, lényegre törő és izgalmas előadásokat hallhatunk. Tovább »
Szabad a Tánc - szabadtéri táncnap
05.15. szombat 10:00
- 21:00
Gödör park
Erzsébet tér
TETŐ ALÁ HOZTUK A TÁNCOT! Gyere és táncolj a Gödör alulában és a fedett teraszon!!!
Szabad a Tánc - Szabadtéri Táncnap a JAM Táncműhellyel
Gyere és próbáld ki a táncot, amire mindig kiváncsi voltál, vagy csak azért mert olyan izgalmasan néz ki.
Táncoljunk és bulizzunk együtt a szabadság jegyében!
Esőnap: Május 23-a vasárnap!
Program
Erzsébet téri kisrét
10.00 Manómuzsika - Pálinkás Katalin, 11.00 Gerinctorna - Nemes Orsi, 12.00 Kismama jóga - Bacsa Terka, 13.00 Klasszikus balett - Gajárszki Márton, 14.00 Hastánc - Nemere Zita, 15.00 Moderntánc - Lex Alexandra, 16.00 Brazil Szamba - Szikszai Daniella, 17.00 Capoeira - Formado Marcelo, 18.00 Jazztánc - Bakó Gábor,
19.00 Zumba - Simon Laci, Lívia, Timi, Gabriella és Noémi
Gödör Klub terasz
10.00 Michael Jackson Stílus - Springer Botond, 11.00 Rock & Roll - Bóbis László, 12.00 Sztepp - Bóbis László, 13.00 Társastánc - Horváth Zoltán, 14.00 Argentín Tangó - Glotz Mária és Bajor Gábor, 15.00 Salsa - Csömör Marcell, 16.00 Boogie woogie - Kramarik Endre és Horváth Emőke, 17.00 Swing + Charleston - Bóbis László és Szarvas Eszter, 18.00 Balboa - Bulyáki János és Korda Júlia
19.00-21.00 SWING BULI - fellép a Happy Hoppers - swing bemutató
NYEREMÉNYJÁTÉK! Újonnan regisztrálók között kisorsolunk az esti bulin egy intenzív hétvégét és egy kedvezményre jogosító kupont a Nyári Táborunkba!!! Érdemes játszani! Tovább »
Sport – kultúra – szórakozás: egyszerre egy helyen a Budapest Evezős Egyesület vízitelepén! A Népsziget árnyas fái alatt a felejthetetlen hangulatú dunaparti csónakház körül idén is fergeteges forgatag várja a látogatókat: vásárosok, színpadi produkciók, koncertek, énekesek, táncosok, gyermekjátékok, lovaglás, vendéglátás a parton – evezős versenyek, különböző kipróbálható evezős csónakok, sárkányhajók, sétahajózás a vízen. Pezsgő hangulatú igazi családi program!
Tovább »
Ytong -Korszak
05.15. szombat 13:00
- 18:00
Kesztyűgyár Közösségi Ház
1084 Budapest, Mátyás tér 15.
A program alatt néhány kiállított kész szobor inspirálhatja az érdeklődőket , hogy készítsenek egy emléket maguknak. Az alapanyag természetbarát, megmunkálása biztonságos. Témához illően, személyre szabott segítséggel készíthetnek kis szívet, (kb 10 cm) ráfesthetik az I Love Budapest feliratot. De vannak slágeralakzataink: dobókocka, kisteknős, kisegér...
Egy szobor elkészítése kb háromnegyed óra, a részvétel korhatár nélküli és INGYENES. Tovább »
Barangolások a pesti városfal mentén
05.15. szombat 14:00
Találkozás: a Vigadó előtti parkban, a díszkútnál
A középkori városfal nyomába eredünk, melynek nagy részét a 18. sz. végén lebontották, illetve beépítették a házfalakba. Ennek ellenére több helyen előbukkan a város szövetében – legtöbbször a nagyközönség elől elzárt udvarokban.
Tovább »
Origami Piknik
05.15. szombat 14:00
- 20:00
Budapest, Belváros, Deák tér, Madách tér, Erzsébet tér környéke
A programot az eső ellenére ismegtartjuk! Várunk mindenkit a Gödörben!
Egy hétvégi piknik alkalmával közös alkotásra hívjuk a város apraja-nagyját. A belváros egyik közterén kezdődik a program mindenféle papírral, dekor (hajtogatós) léggömbbel, hajtogatásmintákkal, pokróccal, kempingszékkel felszerelkezve, ami az alkotások városba illesztésével fejeződik be. Buszmegállóban felkötött lufi kutya, fára akasztott papír madarak, papírhajó flotta a Gödör feletti vízen, kihasználva a lehetőségek tárházát.
Tovább »
MIT TEGYÜNK MA Budapesten UTÓDAINK VÉDELMÉRE
05.15. szombat 14:00
- 05.29. szombat 16:00
A Családi Nevelésért Alapítvány székhelye
1026 Budapest. II. ker. Orló u. 11-15 A ép. fszt. 1.
Május 15, és 29. szombat d.u. 14-16h
10-12 fős csoportok, vagy egyének jelentkezhetnek.
- Fogadás: Ősmagyar uzsonna: Fokhagymás juhtúrós kenyér, epres-mézes gyógytea ( feketenadálytő, csalán, zsurlófű levele, bodzavirág, és fekete tealevéllel készült tea) BIO cseresznye, és rétes
- Vitaindító előadás MIT TEGYÜNK MA - Budapesten Magyarországon, a Kárpát Medence szívében Magyar modellel UTÓDAINK VÉDELMÉRE
- Beszélgetés, vita: Hogyan védjük meg környezetünket, levegőnket, tudatunkat, házasságunkat, családunkat itt Budapesten, Magyar modellt adva a Föld népei számára az ÖSSZEFOGÁSHOZ Tovább »
Fülemülék éjszakája
05.15. szombat 18:00
- 22:00
Budapest, Fiumei úti sírkert
Budapest Fiumei út 16
A programon fülemülehallgató sétákat szervezünk fővárosban és vidéki nagyvárosok parkjaiba, zöld területeire, idén egybekötve a Madarak és Fák napja rendezvényünkkel.
Tovább »
Musical Parádé
05.15. szombat 19:00
Zeg-Zug Zuglói Gyermekház
1146 Hermina út 3.
Világslágerek tehetséges fiatalok előadásában. Kiváló nyárindító esti program
Max. 150 fő
Tovább »
Szabadidős tevékenységek, sportok rövid űzése, nem szokványos helyen. Tollaslabda, köztéri sakk, sárkányeregetés vagy Petang, lényeg hogy mozogjon az ember, mindegy hogy hol. Napjainkban a Margitsziget amúgy is nehezen megközelíthető ezért kellene „használatba venni” további tereket, városi zugokat. Célunk hogy átmozgassuk a városlakókat, kihangsúlyozzuk a városi terek adta nagy lehetőséget. Helyszínenként 15-20 ember már nagy eredménynek tekinthető. Május 16-án a Váci utcában, május 30-án pedig az Almássy téren várunk Benneteket!
Tovább »
Kincses belváros - Séta térben és időben a Belváros új Főutcáján
05.16. vasárnap 10:00
Kecskeméti utca elejétől a Szabadság térig. Találkozás a Korona szálló előtt.
1053. Budapest, Kecskeméti u. 14.
A séta során felhívjuk az érdekességekre a figyelmet, mesélünk a házak, esetleg terek történetéről, bemutatunk azonos helyszínről készült régi fényképeket, benézünk belsőkbe, felhívjuk a figyelmet a belvárosi kiskereskedelem ki nem használt lehetőségeire/ Ferencziek bazára, Párisi udvar, Király bazár stb/ A téma 30-50 főt valószínűleg vonz, mivel az új főutca kialakítása meghatározó esemény minden itt lakó és Belvárost szerető életében.
Tovább »
Ismerkedés Gaudiopolissal
05.16. vasárnap 16:00
Gaudiopolis Szeretetház
Békásmegyer, III. Mező u. 12.
A séta során megtekintjük a Békásmegyeri Evangélikus Szereteház 2009 elején elkészült és átadott épületét, találkozunk az itt élőkkel, megismerkedünk a kortárs építészeti alkotásként is jelentős templommal és a hozzá kapcsdolódó új intézménnyel.
Egyszeri, alkalmi sétáról van szó, a résztvevők száma max. 40, csak bejelentkezéssel!
Tovább »
Humorduma est a Városligetben 2010. május 16. és május 20.
05.16. vasárnap 20:00
- 05.20. csütörtök 22:00
Pecsa Cafe Pódium
1146 Budapest, Zichy Mihály út 14. (Petőfi Csarnok)
Egy új, színvonalas kabaré pódium és kerthelyiség a Városligetben, ahol minőségi humor és zene mellett lazíthatnak a budapestiek. A meghirdetett két előadáson kívül további eseményeket is kínál a helyszín május hónapban, szinte minden napra. Tovább »
Zöld Iroda kiállítás
05.18. kedd
Kinnarps Irodaház
Budapest, XIII. Váci út 92.
A Zöld Iroda kiállítás 2010 központi témája az irodai zöldüléssel elért megtakarítási lehetőségek, célja, hogy bemutassa azokat a cégeket és szervezeteket, akik termékükkel vagy szolgáltatásukkal környezetbarát megoldásokat kínálnak irodák számára. A rendezvényt azoknak ajánljuk, akik szeretnének környezet- és emberbarát munkahelyet kialakítani, de nem tudják, hogyan lássanak hozzá, hol találják a megfelelő partnereket. A kiállítás ingyenes, megtekintéséhez előzetes regisztráció szükséges. Tovább »
Andrássy úti séta
05.20. csütörtök 10:00
Az Állami Operaház bejárata előtt
Budapest, 1061, Andrássy út 22.
Vezetett városi séta a Világörökség részét képező Andrássy út kultúrtörténeti értékeinek bemutatásával. Az Andrássy út nem csupán Budapest és Európa egyik legszebb sugárútja, de az „ország főutcája” is. Tovább »
Májusi KULTturkáló - Palya Bea koncert az FMH-ban
05.20. csütörtök 20:00
TEMI Fővárosi Művelődési Háza
1119 Budapest, Fehérvári út 47.
Az FMH legújabb koncertszériája, a KULTturkáló, felvonultatja a hazai könnyűzene kiválóságait és tehetségeit. A 436 fős Színházterem kínálta egyedi megszólalás lehetősége minden tehetségnek kijár – célunk ennek széles körű bemutatása. A fellépőkkel exkluzív videó-interjú és fotósorozat is készül, mely folyamatosan kerül fel a széria blogjára, közösségi oldalakra, sok más információ mellé. A sorozattal szeretnénk felhívni a hazai könnyűzene-fogyasztók figyelmét arra, hogy a főcím és a vastag betű csak egy dolog, a minőség azonban máshol is fellelhető, csak keresni kell!
Tovább »
Budapest múltja képekben. Digitális tárlatvezetések a főváros huszadik századi történetéről
05.21. péntek
www.polhist.hu
A program során úgy mutatjuk be a főváros történetéhez kapcsolódó látványanyagot, hogy azok a Műhely kutatásait reprezentálják. A szó hagyományos értelmében nem előadásokon, hanem digitális tárlatvezetéseken vehet részt a látogató május 21-én pénteken este és 22-én szombaton napközben. (Témák: A választások Budapesten 1967-2010, A város vezetői, A régi Budapest folyóirat, Egy 1956-os pesti forradalmár leány élete, Tér-kép: a Batthyány-tér, Milyen volt Budapest az 1960-as években)
Tovább »
TELTHÁZ A FALUHÁZBAN! A hatalmas érdeklődés miatt az új időpontra is minden hely elfogyott. Sajnos egyelőre több jelentkezőt nem tudunk fogadni. Köszönjük megértésüket. Tovább »
Lefevre után az élet…
05.21. péntek 19:00
Tűztaktér
Budapest VI. ker. Hegedű u. 3.
Színház és film előadás Mrozek, Szerződés című műve nyomán. Tovább »
Egy mozi árából egész nap együtt a család
05.22. szombat
Pál-völgyi kőfejtő
Budapest Szépvölgyi út 162
A program célja, hogy bemutassa az erdőjárás lehetőségét családi körben a városhoz közel. Fontos a családösszetartó szándék. A legkisebbektől a nagyszülőkig minden korosztályra gondoltunk a program szervezése során, annak érdekében, hogy az egész család jól érezze magát egy teljes napig akkora összegből amit máskor mozira költenek egy alkalommal. Program: Kb. 5 km-es sétatúra 6 állomással ahol különféle feladatokkal találják magukat szemben a kedves versenyzők Ebéd közben bábszínház, horoszkóp, masszázs, arcfestés, kézművesek, falmászás, tombola és a versenyszámok eredményhirdetése
Tovább »
Stopverseny
05.22. szombat
Fogasház, Budapest - Balatonfüred
A csoport autóstoppal jut el a célállomásra, ahol megadott helyen találkoznak. Rövid városnézés és fakultatív program után másnap hazatérnek a csapatok újra stoppal, vagy fakultatívan busszal, vonattal, miegyébbel. Tovább »
Néhányan azt utat választják, hogy nem csak hogy Filmeket akarnak csinálni, sokat és jót, hanem meg is akarják tanulni annak minden hozzá szükséges részletét. Mitől szakad át a vászon, mitől izzanak a képkockák, hogyan kommunikálhatunk a legkonkrétabb módon, a leghatékonyabban, és az Énhez legközelebb álló módon, stílusoktól függetlenül vagy azoknak hatására, a legminőségibb formában.
A Meridián Filmfesztiválon olyan filmeket szeretnénk megmutatni, amik mögött még nincs nagy pénz.
Ez esetben a film létrejötte volt csak fontos.
Tovább »
Floralia - Római tavaszünnep
05.22. szombat 10:00
- 05.23. vasárnap 17:00
Aquincumi Múzeum
III. ker., Szentendrei út 135.
Az Aquincum Baráti Kör 21. alkalommal rendezi meg a római kor egyik legkedveltebb ünnepét, a Floraliát. Az eseményre diákok virág díszbe öltöztetik a múzeumot és a romterületet.
Tovább »
A Clark Ádám tértől a Tabánig: parkok, közkertek az I. kerületben
05.22. szombat 10:00
- 12:00
Clark Ádám tér – Tabán útvonal
Városi séta építészeknek, várostörténészeknek és városlakóknak
Tovább »
„Adunk-Kapunk” rendezvény a hajléktalanokért!
05.22. szombat 17:00
Cökxpôn Café Theater
1095. Budapest Soroksári út 8-10.
A már egyszer megvalósított program ötlete került továbbfejlesztésre, hiszen ezúttal nem csak az éterben próbáljuk bemutatni, hogy a hajléktalan (otthontalan) emberek is tudnak maradandó értéket teremteni. Még több szervezet bevonásával, nappali programokkal: ételosztással, hajléktalan alkotók képeinek kiállításával, költők verseinek felolvasásával, adománygyűjtő akciókkal bővült a programsorozattá felnövesztett nap.
Tovább »
„Élhető életet élhető világban!”
05.23. vasárnap
Városligeti Sörsátor
Budapest, XIV. kerület, Városliget
A Süni Egyesület programja kéthetente a Városligetben.
"Szeretnénk megmutatni, hogy fővárosunk szívében is lehet pár órát a szabadban tölteni, a természettel kapcsolatba kerülni. Családokat invitálunk,arra hogy mozogjanak együtt, hogy vasárnapjaik egészségesen és tartalmasan teljenek. Több száz szórakozni vágyó családra számítunk, akik szívesen kimozdulnak, egy élhetőbb világ reményében. Nem a teljesítmény a részvétel a fontos. Bízunk benne, hogy a felnövekvő generációnak példát, míg a családoknak lehetőséget nyújtunk ezzel a programsorozattal."
Tovább »
05.25. kedd 14:00
- 17:00
Ady Endre utca és Nemes utca sarka
A város arculatformáló akciója keretében az OTP ingatlan területét kitakarítjuk, szabadtéri játékokat játszunk ott és teát, valamint szendvicseket osztunk a résztvevőknek. Ugyanakkor itt került kihirdetésre a Pestszentimrei Kirakat szépségverseny győztese is, amelyre a helyi vállalkozókon kívül a lakosságot is várjuk. Tovább »
STÉG, ahol harmóniára lelünk
05.25. kedd 17:30
Margitszigeti stég (Margit hídtól jobbra az első)
AZ IDŐJÁRÁS MIATT a meghirdetett időpont helyett EGY HÉTTEL KÉSŐBB (2010. 05. 25. kedd, 17.30) MEDITÁLUNK - Démeth Anikó tart ismertetőt a meditáció szerepéről mindennapjainkban, tisztázza a meditáció fajtáit, beépítését napi programjainkba.
Tovább »
Orvosok a zenében
05.27. csütörtök 18:00
Rátkai Klub
1068 Városligeti fasor 38.
Mi orvosok gyógyítunk, kutatunk és oktatunk. Mellette azonban zenélünk mindenkinek. Mert nemcsak hivatásunk az, hogy az emberekkel, mint orvosok foglalkozzunk, hanem örömet is adjunk, hogy szórakoztassunk őket.
Tovább »
FAL mint Színes Város - köztéri műalkotások Vasarely szellemi öröksége nyomán
05.27. csütörtök 20:00
Gerlóczy utca Károly körút sarok, Városháza tér
IDŐPONTVÁLTOZÁS! - az időjárás bizonytalansága miatt a május 22-re tervezett program időpontja módosult. az új időpont: 2010. június 3., csütörtök, 20 óra.
Programsorozatunk megnyitóján, átadjuk a tűzoltóság falára álmodott festményt és szobrot. Vasarely előtt tisztelgünk ezzel a falfestménnyel, aki olyan művészetről ábrándozott, amely mindenki számára elérhető és kikerülhetetlenül megszólít. Játékra hív, felvidít és elgondolkodtat. A művészettől jóval többet várt öncélú szépelgésnél, közérdekű alkotásokkal tette volna szebbé a világot. A festmény optikai mulatságra hív, hiszen csak egyetlen pontból áll össze a tökéletes forma. Este vetítéssel közös zenélésre várjuk a látogatóinkat. Tovább »
Stylewalker Night
05.28. péntek
V. kerületi designer boltok
A Stylewalker Night az V. kerületi magyar dizájner boltok egész estés vásárlós bulija kedvezményekkel és programokkal. Divatbemutató, kiállítás megnyitók, élő kirakat, nyereményjátékok, dj szettek és egyéb meglepetések várják az érdeklődőket este héttől éjfélig. Célunk, hogy az embereket becsábítsuk a történelmi városrészbe, ahol jó hangulatú estét tölthetnek el a tervezőkkel. Eddig háromszor rendeztük meg, minden alakommal nagyjából 2000 ember vett részt közel húsz helyszínen.
Tovább »
Demonstrációs pillekőpark
05.28. péntek 14:00
- 05.29. szombat 00:00
Váci úti Madarász utcai Gyermek Kórház előtti park
Első ütemben a gyerekek műanyag flakonokat gyűjtenek iskolai keretek között. A gyűjtés egyesületi felhívásra történik áprilisban.
Május 28-án (14.00-tól) történik a helyszínen a flakonok formára alakítása.
Május 29-én (11.00-tól), a második napon történik a kialakított formák festése. A folyamat során használati alkotások, térbútorok készülnek. A parkban információs tablókat helyezünk el az újrahasznosításról és hulladék kezelésről. Környék lakosságával ezenkívül 130 iskolás segít, valamint önkéntesek is könnyítik munkánkat. Tovább »
Mosoly kommandó
05.28. péntek 18:00
- 05.30. vasárnap 00:00
Város több pontján, végállomás a Millenáris Park - Mosoly tánc 05.28. 18 órától
Egy hónapi mosoly-akció, május végén pedig egy közös mosoly parádé. ahol a hónap tapasztalataiból, a honlapon összegyűlt bejegyzések által inspirálva csinálunk egy performanszt.
Tovább »
Jazz Klub – Zuglói Smooth Jazz Klub – Spring Island (lemezbemutató koncert)
05.28. péntek 19:30
Cserepesház – Zuglói Művelődési Ház
1144 Vezér u. 28/b
Koncert és táncház a Csürrentő együttessel fiataloknak és időseknek. Tovább »
Palotanegyed Családi Nap
05.29. szombat
Budapest, VIII. kerület (Józsefváros) Palotanegyed, Mikszáth tér és vonzáskörzete
Mint egy jó borosgazda, aki szeret végignézni szőlőskertjén, miközben megvendégel, mi is szívesen mutogatjuk a Palotanegyedet. Mindent megtalálsz itt és ma, ami egy igazi családi naphoz kellhet: múzeumi séta, fagylalt, rádiónézés, táncmulatság, kávé és kakaó, láblógatós szökőkút, gyerektúra, gyerekfoglalkozások és játékok, mesék.
Tovább »
Üzenő falak – avagy a pesti épületdíszek titkos nyelve
05.29. szombat 10:00
Iparművészeti Múzeum bejárata
1091 Budapest, Üllői út 33-37
Aki emelt fővel közlekedik Pest utcáin, az tudja, hogy a házak falait a megszokott szemmagasság felett különféle alakok népesítik be – élettelen kőből megformálva. Ezek a díszek azonban nem csupán a szem gyönyörködtetésére készültek. Legtöbbjüknek üzenete van. Megfejtve a titkos kódot fény derülhet a ház építtetőjének személyére, foglalkozására, érdeklődésére, családi állapotára, és nem utolsósorban a kor szellemére. Kétórás sétánkon a művészettörténetet és távcsöveinket hívjuk segítségül a homlokzatok megfejtéséhez. Annyit kérünk csupán, hogy fel a fejjel! Kérjük, hozzanak magukkal távcsövet!
Tovább »
IV. CSEPELI GYERMEK MAJÁLIS
05.29. szombat 10:00
Mahart Szabadkikötő SE ligetes Sporttelepe
Megközelíthető: Csepeli Hévvel vagy 179 autóbusszal a Mahart Szabadkikötő megállóig, 35 autóbusszal a Kossuth Lajos Szakközépiskola megállóig + séta, személygépkocsival (parkolási lehetőség biztosított)
Egy olyan rendezvény-sorozatot indítottunk útjára, amelyen évről-évre egyre több, a kerületben tevékenykedő gyermek és ifjúsági civil szervezet vesz részt színvonalas szabadidős programok szervezésével.
A rendezvény a kerületben élő gyermekek és családjaik, fiatalok és idősek számára is hasznos időtöltést jelent, továbbá lehetőséget teremt számukra arra, hogy megismerjék a civil szervezetek működését, tevékenységét, hogy a hétköznapokon is részt tudnak venni rendezvényeiken, programjaikon. Tovább »
Szeretem az utcát
05.29. szombat 10:00
- 14:00
Népszínház utca 12.-22.
Időpont változás: május 29., 10-14h
A „Prizma Kollektíva” Kortárs Összművészeti Közhasznú Egyesület programjának lényege a Népszínház utca (és a VIII. kerület) élő helyként való bemutatása. Az utca valódi hangulata, sajátos szellemisége mindennapjainkban mutatkozik meg. Mindennapjaink egy jelentős része pedig az utcán és udvarainkban zajlik.
Tovább »
Budapest krónikásai – irodalmi kalandozás
05.29. szombat 15:00
- 18:00
Szabó Ervin tér
Budapest VIII. kerület, Szabó Ervin tér, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár előtti terület
Az eseményre fiatalokat és idősebbeket, „egyszerű embereket” invitálunk bíztatva őket, hogy hozzák magukkal kedvenc, Budapestről szóló irodalmi művüket vagy idézetüket. Az esemény keretében néhány felkért személyiség olvassa majd fel kedvenc saját vagy más által írt budapesti irodalmi alkotását. A látogatók is hozzátehetik a gyűjteményhez saját kedvencüket, amely a nadir.hu oldalon jelenik meg, de azok számára, akik „nem készültek” irodalmi művek széles skáláját vonultatjuk fel nyomtatott és elektronikus formában. Az eseményt Budapestről írott zeneszámok felvételeivel is színesítjük.
Tovább »
„ Élő Tűzfalak Projekt”
05.29. szombat 21:00
- 22:00
VII. kerület, Dob utca 48.
ÚJ IDŐPONT! - 2010. május 29., szombat 21 óra - Életre kelnek a tűzfalak - vetítés a hetedik kerületi Dob u. 48. tűzfalára.
Tovább »
Kenuzás a Dunán
05.30. vasárnap
Nagymarostól-Budapestig
Duna
Kenukban lehet Nagymaros-Szentendre útvonalon Budapestre érkezni. Évente megrendezzük ezt a programot mindig május hónapban. 2009-ben 107 fő vett részt, 3-80 év közöttiek.
Tovább »
Zene Körútja - FOGD A ZENÉD ÉS HOZD KI A KÖRÚTRA!
05.30. vasárnap 17:00
- 19:00
Budapest, Teréz körút és Szent István körút járdái
Egy pár órára a szürke budapesti körutat megtöltjük zenével, énekkel, táncosokkal, tehát egy karnevál helyszínévé varázsoljuk át. Május 30-án délután várunk a megjelölt pontokra egy közös utcazenélésre és utcatáncolásra kezdő és profi, fiatal és idősebb, "régi" vagy modern, szólóban vagy csoportban játszó, tehát minden féle zenét szerető embert. A körutat felosztjuk a különböző zenei stílusokra /jazz szakasz, klasszikus zene, népi zene, ../, így az arra sétálók egy teljes Föld körüli utazáson vehetnek részt.
A program élmény lehet mind a résztvevő zenészeknek, táncosoknak, mind családoknak, arra sétálóknak, érdeklődőknek. Tovább »
Night Flight
05.31. hétfő 16:00
- 18:00
Moszkva tér
A táncosok a Moszkva térre mennek ki, hogy ott meglepetésszerűen kezdjenek egy rövid performaszba, közelebb hozva az emberekhez a kultúrát, a kortás táncot, egy ilyen váratlan helyen, és időben. A performansz kortárs táncon alapul, melynek során a balett technikán keresztül, a jazz táncig, és főként improvizációt igénybe véve sokféle technikát használnak. Különböző helyzetekre, érzésekre épülő „történeteknek” lehetünk szemtanúi, melyek során nagy szerepet kap a humor is. Az előadás során a táncosok megszüntetik a hagyományos színpad – nézőtér közötti kapcsolatot, hogy a helyét átvegye egy sokkal interaktívabb előadásforma, a nézőket ezáltal sokkal közelebb hozva a tánchoz. Itt ők is önkéntelenül is részévé vállnak az eseményeknek, ezáltal személyesebb élmény számukra is az „előadás”. Tovább »
Budapesti Angyaltánc
05.31. hétfő 17:00
- 18:00
Oktogon, az Oktopont tánciskola előtt
1061, Budapest, Oktogon
GoBe Társulat: Divatbemutatóval egybekötött zöld közlekedésre és egészséges életmódra buzdító bicilkis, gördeszkás kortárs tánc produkció. Előadásunkban a sport, mint tánc jelenik meg, a ruhák átalakíthatóak a munka, sporttevékenység vagy esti szórakozás kívánalmainak megfelelően.
Tovább »
/f/eltűnések
05.31. hétfő 18:00
- 22:00
Bajor Gizi Színészmúzeum
1124 - Budapest Stromfeld Aurél út 16.
Ahogy a cím is utal erre, a játéktérben az alkotók kapcsolatokat keresnek a régmúlt és a jelen szellemisége, személyiség(kép)ei között. A képi látványvilág interaktív elemeket tartalmazó performansz az álom működési mechanizmusait segítségül hívva idéz fel egy elmúlt kort Bajor Gizi alakján keresztül (1893-1951).A projektben résztvevő alkotók ennek megidézéshez olyan audiovizuális élményeket nyújtó eszközöket használnak, amelyek a minket reálisan körülvevő és a virtuálisan (re)konstruált világok között keresik és mutatják meg a (f)eltűnő összefüggéseket, saját koruk horizontjának kulturális szűrői és technikái segítségével dolgozva fel a róluk, általuk rendelkezésre álló anyagokat, szövegeket, (ál)dokumentumokat.
Tovább »