Skip to content

urbitalis.hu

Menu
  • Kezdőlap
  • Kapcsolat
Menu

A távkapcsoló sokoldalú találmány

Posted on 2017-10-04
Távkapcsoló

A dolgok leegyszerűsítése, a kényelem megteremtése iránti törekvés egyidős az emberiséggel. Noha a távkapcsoló közel nem olyan öreg találmány, a kényelem méltó szimbólumává vált. Régóta foglalkoztatta már az embereket egy olyan készülék feltalálása, aminek a segítségével távolabbról, gombok nyomása által beindítható egy gép.

Az első távirányító, a zseniális Nikola Tesla feltaláló nevéhez fűződik, aki 1898-ban alkotta meg az első távvezérlőt. Tévedés azt gondolni, hogy ez televízió távvezérléséhez készült, ugyanis az első nagyobb távolságra vezetéken továbbított televíziós adásra csak 1926-ban került sor. Az első távkapcsoló a különböző járművek vezérlésére volt kitalálva.

Innen már „csak” fél évszázados ugrás kellett a televíziókhoz való távirányítók elkészítéséhez, ami a Zenith Electronics vállalathoz kapcsolódik. A televízió már önmagában egy korszakalkotó találmány volt, de tökéletessé a távkapcsoló által vált.

Mára már persze ez a kis készülék hihetetlen fejlesztéseken ment keresztül, azonban egy dolog nem változott vele kapcsolatban, mégpedig a hihetetlen népszerűsége. Éppen ezért, ma már vannak boltok, amelyek kifejezetten a távkapcsoló értékesítésére specializálódtak.

Nálunk ilyen a taviranyi.to webáruház, ami számtalan televízió márkával kompatibilis távirányítót forgalmaz, persze univerzálisakat és klímához valókat is. Mindegy, hogy valaki egy adott típushoz valót keres,vagy egyszerűen megfelel neki az univerzális, innen biztosan nem távozik üres kézzel. A garanciával ellátott távkapcsoló mellett, a vásárlók fali konzolokat és LED izzókat is találnak itt széles választékban.

« Előző: Páramentesítő a biztonságos otthonért
Stílusos és strapabíró bőrönd :Következő »

Legutóbbi bejegyzések

  • Munkajogász Dr. Bodó Barbara – jogszerű munkaügyek megoldása
  • Cégalapítás szakértővel a Fiák ügyvédi iroda mellett
  • Netmatrac Webáruház: tökéletes matracok 13 év tapasztalattal
  • Tequila – a mexikói hagyomány karakteres íze
  • Depresszió kezelése gyógyszer nélkül a Corvin Pszichológia Terápiás Központban

Kategóriák

  • Autó
  • Egyéb
  • Irodalom
  • Szolgáltatás
  • Táskák
  • Város
  • Vásárlás
  • Webáruház

Címkék

mikrohullámú sütő mini sütő
©2026 urbitalis.hu | Design: Newspaperly WordPress Theme