Skip to content

urbitalis.hu

Menu
  • Kezdőlap
  • Kapcsolat
Menu

A legzöldebb városok Európában – 3. rész

Posted on 2015-04-08

 

Hamburg, a zöld város
Hamburg, a zöld város

A második évben, 2011-ben Hamburg lett Európában a legzöldebb város. A németországi kikötőváros a tervek szerint 2020-ra 40 százalékkal csökkentené a teljes CO2 kibocsájtást, ez a szám 2050-ben már 80 % lenne. Természetesen nem a hangzatos tervekért kapta ezt a díjat Hamburg, hanem azért, mert tett is érte, jó úton jár afelé, hogy megvalósítsa ezeket az elképzeléseket. Az károsanyag-kibocsájtás 1990 óta már 15 százalékkal csökkent. A vezetés fontosnak tartja a középületek energiatakarékos működését is. A hatalmas kikötővárosnak már rendkívül korlátozottak a terjeszkedési lehetőségei, emiatt pedig hatékonyabban és környezetkímélőbb módon kell kihasználniuk a jelenlegi épületeket.

 

A környezettudatos életmódban egyre nagyobb részt vállalnak a lakosok is, akik már jelentős százaléka biciklivel, illetve tömegközlekedési eszközökkel jár. A 2012-2013-as években egy francia, valamint egy spanyol város kapta meg a legzöldebbnek járó kitüntetést, ekkor számos versenyző közül kellett válasszanak, az első körben még Budapest is részt vett, ám hamar kiesett. A végső győztes 2012-ben a baszkföldi Vitoria-Gasteiz, míg 2013-ban Nantes lett. A 250 ezres lakosságú észak-spanyolországi város zöldebbé tette a város környezetét.

 

A városközpont közül, egy félig természetes, félig mesterséges zöldövezetet alakítottak ki, amely által minden városlakó elérhető közelségbe került a zöldövezethez. A biodiverzitás növelését is rendkívül fontosnak tartják, óvják a város flóráját és faunáját. Nantes döntő részben a közlekedés-politikája miatt győzött, mivel elérték azt, hogy rengeteg ember válasszon más közlekedési módszert a saját jármű helyett.

« Előző: Egy profi táncos weboldala
2016-ban érkezik a Shelby GT500 :Következő »

Legutóbbi bejegyzések

  • Depresszió kezelése gyógyszer nélkül a Corvin Pszichológia Terápiás Központban
  • Miért elengedhetetlen a falvizesedés megszüntetése?
  • Cég felszámolás szakértői: az Újváry Zsolt Ügyvédi Iroda
  • WiFi termosztát okos hőmérséklet szabályozással
  • Arcápolási termékek – a tudatos szépség alapjai

Kategóriák

  • Autó
  • Egyéb
  • Irodalom
  • Szolgáltatás
  • Táskák
  • Város
  • Vásárlás
  • Webáruház

Címkék

mikrohullámú sütő mini sütő
©2026 urbitalis.hu | Design: Newspaperly WordPress Theme